Ceglédi VSE Labdarúgó szakosztály

Meg van az első idegenbeli pont


Minden mérkőzés előtt elmondható számunkra, hogy nagyon fontos lenne a pontszerzés. Ez nem volt másképp a soproni túra előtt sem, de nem ígérkezett könnyű mérkőzés.

Sajnos ezen nem segített a 6. percben bekapott gól, ami után ugyan mérkőzésben maradtunk, de a támadásainkat helyenként jól viszonozták a hazaiak és veszélyes lehetőségeket tudtak kialakítani, de bravúrra nem volt szüksége Horváthnak. A mieink részéről Babolek volt, aki többször veszélyt okozott, hol egy lövéssel, hol egy veszélyes szabadrúgással.

A második félidőben egyre többet tudtuk birtokolni a labdát, percekre fölé tudtunk nőni ellenfelünknek, amit a hazai közönség szorványos füttyel és bekiabálással viszonzott. A második játékrészben Horváthnak mindössze egyszer kellett nagyot védeni, de akkor szerencsére meg is tette, nekünk pedig nem volt annyi és akkora lehetőségünk mint az első félidőben, de egy a védők mögé beívelt labdát végül Szkunc nagyszerűen vágott a kapuba, amivel egyenlíteni tudtunk.

Az utolsó percekben a Sopron megpróbálta megszerezni a győzelmet, de nem tudott veszélyeztetni, így egy ponttal a zsebében indulhatott haza a csapat a hűség városából.
2016. december 04.

Vissza a hírekhez »
  • mlsz
  • Select
  • Joma
  • Gyűlölet nem pálya
  • Hódút
  • MOL Magyar Kupa