Ceglédi VSE Labdarúgó szakosztály

3 pontot szereztünk Egerben


Az első fordulóban 3:0-ra megvertük hazai pályán az egri csapatot, akik azóta sokat javultak és most hazai pályán fogadtak minket.

Tapogatózó játékkal kezdtek a csapatok, de mi már a 4. percben szögletet rúghattunk, amit a védők kifejeltek. A folytatásban a mezőnyben zajlott a játék, majd a 12. percben egy remek akciót vezettünk. Kun vezette be a labdát a tizenhatoson belülre, majd lőtt, de védett a kapus. A kipattanó labdát pedig Kun átemelte a hosszú oldalra, ahol üresen érkezett Szilágyi és okosan a kapuba fejelt. 0:1

A folytatásban küzdöttek a csapatok, mindkét csapat próbálkozott, ment előre, de komoly helyzetek nem alakultak ki. Az ellenfél támadásai ellen jól védekeztünk, így nem volt veszélyben a kapunk a 35. percig. Ekkor az Eger egy bal oldali beadás után egyenlíteni tudott. A hosszú oldalon fejelték vissza a labdát, az érkező játékos pedig a kapunkba lőtt. 1:1

A 40. percben nem sok kellett a hazai vezetéshez, de az egész mérkőzésen ihletett formában védő Tulipán nagyot védett a közeli próbálkozásnál. Ezzel megtartottuk a döntetlen állást a félidőben.
A második félidő elején megszerezhettük volna a vezetést, de Lukács lövése pár centivel elkerülte a kaput. A folytatásban nagy nyomásba kezdett a hazai csapat, ekkor Tulipán tartott minket mérkőzésben. Nagy védéseire volt szükség a 49., az 55. és 57. percben is. A 64. percben eleresztett veszélyes egri lövés pedig fölé ment.

Nem mi uraltuk a találkozót, az Eger támadásai életveszélyesek voltak, 72. percben ismét egy Tulipán bravúrra volt szükség, hogy ne kapjunk gólt. A 85. percben aztán nagy változás állt be a mérkőzésben. Egy nagyszerűen felívelt labdára futott rá Lukács, aki el is vitte a védők mellett, de az utolsó hátvéd hátulról felrúgta. Járt a piros lap és a szabadrúgás nagyjából 18 méterről. A labda mögé Takács állt, aki Putnokon is nagy gólt szerzett szabadrúgásból. Taki pedig ezúttal sem hibázott és a kapuba rajzolta a labdát! 1:2

A hátralévő időt már lepörgettük és így elhoztuk a három pontot Egerből.
2019. november 24.

Vissza a hírekhez »
  • mlsz
  • Select
  • Joma
  • Gyűlölet nem pálya
  • Hódút