Ceglédi VSE Labdarúgó szakosztály

A Kaposvár látogat Ceglédre


Vasárnap a tabella harmadik helyén álló Kaposvári Rákóczi látogat Ceglédre. Az összecsapás 14:00 órakor kezdődik a Zsengellér Gyula Sporttelepen.

Aktuális ellenfelünk tavaly még az NB III-ban szerepelt, de nem igazán a feljutó csapatok megszokott útját járja. Általában az egy osztályt feljebb lépő csapatok célja a bentmaradás elérése, de a Kaposvárnak ezzel már nem igazán kell törődnie, sőt a harmadik helyen állva három pontra vannak a feljutást jelentő helyek egyikétől.

A Waltner Róbert által irányított csapat szenvedte el a legkevesebb vereséget a bajnokságban, épp múlt héten kaptak ki harmadszor a szezonban. De kapott gólok tekintetében is a harmadik helyen állnak, náluk kevesebb gólt csak a Budaörs és a Gyirmót kapott. A Budaörs elleni vereség előtti négy mérkőzésből mind a négyet megnyerték és csak a Gyirmóttól, valamint meglepetésre a Tiszakécskétől kaptak ki.

Az őszi szezonban Kaposváron 2:0-ra kaptunk ki, a második gólt szerző Nagy Richárd (aki egyébként Nagy Tibor vezetőedzőnk fia) valószínűleg nem lesz ott a vasárnapi találkozón, miután komolyabb sérülést szenvedett az előző fordulóban. Rajta kívül Ur Lászlóra se számíthat Waltner, aki begyűjtötte ötödik sárga lapját. Ott lesz viszont a pályán a házi gólkirály, a 11 gólos Beliczky.

Nálunk jó hír, hogy visszatér a csapatba Nagy Tamás, aki letöltötte eltiltását és új igazolásunk Pót Krisztián is rendelkezésére állhat a szakmai stábnak. Sigér Ákos viszont biztosan nem lép, majd pályára, ő az előző fordulóban kapta meg ötödik sárgáját.

A 14 órakor kezdődő mérkőzést Bogár Gergő vezeti, segítői Punyi Gyula, Márkus Péter és Böcskei Balázs lesznek.

Hajrá Cegléd!
2019. február 16.

Vissza a hírekhez »
  • mlsz
  • Select
  • Joma
  • Gyűlölet nem pálya
  • Hódút
  • MOL Magyar Kupa