Ceglédi VSE Labdarúgó szakosztály

A tizenhat éves Kelemen góljával nyertünk


Két mérkőzéses vereség sorozat után egyértelmű célja volt a csapatnak, hogy a mai napon ezt megszakítva győzni tudjunk.

Ragyogó futball időben kezdődhetett a mérkőzés, ahol rögtön az első percekben kezdeményezően léptünk pályára. A 2. percben Markó emelése, a harmadikban Makrai fejese jelentett veszélyt a vendégek kapujára. A folytatásban is nálunk volt többet a labda volt 2-3 veszélyes akciónk, de helyzet nem alakult ki belőlük.

A vendégek első lehetőségére a 12. percig kellett várni, de a lapos lövés elkerülte Tulipán kapuját. Az első fél órához közeledve mind a kettő kapu előtt adódott lehetőség. Először Kelemen fejelt mellé Bagó beadása után, majd Pesti becsúszva mentett nagyot a kapunk előtt pár méterrel. A 35. percen volt talán a vendégek legnagyobb helyzete, ekkor Nagy lőtt fölé.

Az első játékrész végén Bagó fejelhetett ígéretes helyzetből, de a labda ha nem sokkal, de elkerülte a kaput. Így nem született gól a félidőben.

A második játékrész legelején Markó szabadrúgása után Kelemen csúsztathatott kapura, de a fejes a kapus kezei közé ment. Nem úgy az 57. percben, amikor a tizenhat éves játékos kapott egy jó passzt, majd egy remek szóló után a kapus mellett a kapu hosszú oldalába passzolta a labdát.

A 64. percben Markó került nagy helyzetbe, közelről lőhetett, de elakadt a kifutó kapusban a labda. A folytatásban küzdelmes volt a mérkőzés, de komoly helyzeteket már nem jegyezhettünk fel. Jöttek a cserék, volt pár szabálytalanság, majd szép lassan lecsorogtak a percek. 

Kelemen gólja három pontot jelentett a csapatnak, amivel újra a siker útjára léptünk!

Kezdőcsapat:
Tulipán - Bagó, Szász, Bodó, Pesti - Makrai, Juhász - Kovács, Markó, Szilágyi - Kelemen

Cserék:
Szilágyi helyén Kun
Kovács helyén Cseh
Kelemen helyén G. Bíró

Gól:
Kelemen
2019. október 20.

Vissza a hírekhez »
  • mlsz
  • Select
  • Joma
  • Gyűlölet nem pálya
  • Hódút