Ceglédi VSE Labdarúgó szakosztály

Albert Istvánnal beszélgettünk


Lassan három hónapja, hogy Albert Istvánt egy komoly sérülés miatt elvesztette a csapat. Szurkolóink egyik nagy kedvence ettől függetlenül nem szakadt el teljesen a társaitól, volt már lent edzésen, de két mérkőzésen is, hogy megnézze a többieket. Vele beszélgettünk kicsit, megérdeklődtük, hogy van mostanában.

Hogy sikerült a műtéted?
 
Köszönöm kérdésed, minden rendben ment a műtét során. Dr. Elekes Csaba csapatorvosunk által kerültem Siófokra Dr. Majzik Ernőhöz. A műtét körülbelül két órát vesz igénybe így volt ez nálam is. Összesen négy napig voltam bent a siófoki kórházban, ahol bár minden rendben volt és panaszra semmi okom nem lehet, ennek ellenére hosszú és nehéz pár napra sikeredet, amire mindig rossz lesz visszaemlékezni.
 
  
Hogy néz ki ilyenkor műtét után a programod? Mik a felépülés egyes fázisai?
 
A műtét után az első hónap a fekvésről és egy minimális gyógytornáról szólt, ami egy térdhajlító gép segítségével történt. Havonta egyszer kell visszamenni Siófokra kontrollra. Az eddigi találkozások alapján minden úgy alakult, ahogyan annak lennie kell. A második hónapban már komolyabb gyógytorna következett, amit napi négyszer, délelőtt két és délután is két alkalommal kellet ismételnem. Rengetegen kerestek meg segítő szándékkal, ami nagyon jól esett ezekben az időkben. Kaptam egy akupunktúrás lézer gépet és egy tens gépet otthoni használatra, amit reggel és este folyamatosan használtam, amit ezúton is szeretnék megköszönni a felajánlóknak.
 
 
Hol tartasz most? Milyen munkákat tudsz már végezni? Van-e fájdalmad?
 
Mostanra már napi két edzésem van, délelőttönként gyógytornázom a délutánjaim pedig úszással és konditermi edzésekkel telnek. Éppen holnap lesz esedékes egy Siófoki kontroll, ami után remélem jó hírekkel tudok menni a gyógytornászomhoz és tudjuk emelni az adagokat. Szerencsére nincsen semmi fájdalmam, úgyhogy pozitívan állok a dologhoz.
 
  
Mennyire hiányzik már a labda, meg a pálya?
 
Február 20-án lesz három hónapja hogy műtöttek, az első hónapban nem nagyon akartam gondolni a focira, hogy ne ezen járjon az agyam. Ha már igy alakult próbáltam kikapcsolódni, már amennyire lehet ilyenkor. Miután eldobtam a mankót és látványosan javult a lábam, egyre nehezebben viseltem labda nélkül. Ma már dolgozom labdával, igaz nem foci, hanem fitt ball, de legalább van labda a közelemben. Remélem, lassan jönnek a focilabdás gyakorlatok is.
 
  
Mikorra tervezhető a visszatérésed?
 
Úgy alakult, hogy május 20-án leszek hat hónapos, éppen akkor mikor véget ér a szezon. Azt mondják egy keresztszalag szakadás felépülési ideje minimum 6 hónap, ezért az orvosok véleménye szerint ebben a bajnokságban már sajnos nem léphetek pályára. Így minden erőmmel azon vagyok, hogy a következő felkészülést száz százalékosan el tudjam kezdeni.
 
 
Mennyire tudod tartani a kapcsolatot a csapattal? Mi a véleményed a csapat elmúlt időszakáról?
 
A csapatból szinte mindenkivel nagyon jó kapcsolatot ápolok, ezért sokan kérdezgetnek, hogy mi a helyzet velem, mikor tudok már velük edzeni. Eddig minden bajnoki mérkőzésen kint voltam és ezután is kint leszek. Az eredmények eddig nem alakultak jól, de még semmi sem dőlt el nagyon sok van még hátra. A sorsunk a saját kezünkben van. Nagyon szoros a mezőny és minden mérkőzés élet-halál kérdés, egy-két győzelem vagy vereség és mindjárt más irányba kell nézelődni. Én bízom a srácokban, a stábban és nagyon szurkolok, hogy ne legyen probléma és sikeres szezont zárjunk.
2019. február 12.

Vissza a hírekhez »
  • mlsz
  • Select
  • Joma
  • Gyűlölet nem pálya
  • Hódút
  • MOL Magyar Kupa