Ceglédi VSE Labdarúgó szakosztály

Az utolsó percekben kaptunk ki Budaörsön


Nagyon erős csapathoz látogattunk Tatabányára, de ennek ellenére fontos lett volna, hogy pontokat szerezzünk a mai délutánon. Minden erőfeszítésünk ellenére ez sajnos nem jött össze és még az egy pontot is elvesztettük a 90. percben.

Jól kezdtük a mérkőzést a második percben már Fejes rúgott kapu fölé szabadrúgásból, nem sokkal később Olasz indította jól Kárászt, aki bepasszolt volna a középen üresen érkező Ágostonék elé, de a labda elakadt az utolsó védőben. A folytatásban a Budaörs átvette az irányítást és fölénybe került. Távoli lövésekkel, beadásokkal és bepasszokkal próbálkoztak, de vagy mentett a védelem, vagy Mursits védett, vagy centikkel, de lemaradt mindenki a kapunk előtt átguruló labdáról.

Az első játékrészben már nem tudtunk komoly lehetőséget kialakítani, de hősiesen védekeztünk és nagyot küzdve nulla nullára hoztuk a félidőt.

A második etap ugyan egy nagy hazai helyzettel kezdődött, közelről fejelt mellé a budaörsi játékos, de teljesen megváltozott a mérkőzés képe. Először egy Sigér bomba jelezte, hogy itt ma a három pontért szállunk harcba, de a nagyszerű és életerős lövés centikkel elkerülte a kaput. Nem sokkal később Ágoston lőtt mellé. Pár perc telt el, amikor Rétyi elé került nagy helyzetben a labda, el is rúgta a kapus mellett ziccerben, de nem volt benne elég erő és a védők tisztázni tudtak, a labda nem jutott el a kapuig.  Két perccel később Olasz került nagy helyzetbe, de a lövése fölé ment. Két ziccer és egy nagyon jól eltalált bomba riogatta a hazai szurkolókat és még csak az 58. percben jártunk.

A folytatásban egy két ellentámadás, vagy gyors labdaszerzés után a Budaörs is el-el jutott helyzetig. A 68. percben aztán Olasz fejelhetett közelről, de a labda pont a kapus kezeiben kötött ki. A következő támadásnál Rétyi tette be jól Olasz elé a labdát, de nagyjából egy centivel hosszabb volt, így a kifutó kapus felszedte a játékszert támadónk elől. 

Az utolsó negyedóra is izgalmasan folytatódott, a Budaörs nyitotta az hajrát, de Wild a kapu torkából menteni tudott. Öt perccel később Rétyi adott be jól, de a hosszú oldalon egyedül érkező Kárász centikkel lemaradt a labdáról, ha bárhogy beleteszi a lábát, valószínűleg gól.

Hiába mentünk előre, voltak óriási lehetőségeink, a 90. percben egy jobb oldali beadás után a Budaörs játékosa közelről a kapunkba fejelt, ezzel eldöntötte a mérkőzést. Nagyon kellett volna a bravúr az élcsapat otthonában, de minden erőfeszítésünk ellenére pont nélkül távozunk Budaőrsről.
2019. április 21.

Vissza a hírekhez »
  • mlsz
  • Select
  • Joma
  • Gyűlölet nem pálya
  • Hódút
  • MOL Magyar Kupa