Ceglédi VSE Labdarúgó szakosztály

Döntetlen a Füzesgyarmat ellen


Az év utolsó mérkőzését játszotta felnőtt csapatunk az NB III-as bajnokságban. Az ellenfél a tabellát vezető Füzesgyarmati SK csapata volt. A tavaszról előrehozott forduló fontos mérkőzés volt a dobogóért és a minél jobb helyezés eléréséért folytatott harcban.

Eleinte ismerkedtek egymással a csapatok, a 17. percig nem volt helyzet, akkor a semmiből egy távoli lövéssel megszerezte a vezetést a vendég csapat. A folytatásban megélénkült a mérkőzés, jöttek a helyzetek, amiből nekünk volt több. A legközelebb a gólszerzéshez a 39. és a 44. percben álltunk. Először Lukács közeli fejesét védte a kapus bravúrral, majd Takács rúgott zúgó kapufát, a kapus tehetetlen volt.

A második félidőben is nagyot melózott mind a két csapat, a játékrész elején veszélyeztetett a vendég csapat, a folytatásban is nekik voltak kisebb lehetőségeik. Egészen a 63. percig, amikor ismét egy veszélyes Takács szabadrúgás ment a Füzesgyarmat kapujára, de ezt most kiütötte a kapus.

Az utolsó fél óra kezdetén még mindig hátrányban voltunk, de sorban jöttek a hazai helyzetek. Lukács lőtt először mellé közelről, majd Pesti beadása súrolta a felsőlécet. A 85. percben azonban már a nagy akaratunk végre gólt ért. Újabb veszélyes Takács szabadrúgás, amit a kapus bravúrral hárított, a kipattanó azonban Bodó elé került, aki közelről a kapuba lőtte a labdát.

A 88. percben a mérkőzést is megnyerhettük volna, Pesti elé került a labda a kapu előtt, de hirtelen kellett reagálnia, így fölé ment a közeli lövés. A folytatásban nagy helyzet már nem, egy kiállítás még volt. Pesti kapta meg második sárga lapját, ami után elkellett hagynia a pályát.

Egy döntetlennel zártuk tehát a 2019-es évet. Kár érte, sokkal többet tettünk a győzelemért, megérdemeltük volna a három pontot a fa alá. Most jön a bajnoki szünet, a csapat pedig január közepén kezdi a felkészülést és a dobogó harmadik fokáról várja a folytatást.

Kezdőcsapat:
Tulipán - Bagó, Szász, Bodó, Pesti - Markó, Juhász, Takács - Kun, Lukács, Szilágyi

Cserék:
Szász helyett Kovács
Juhász helyett G. Bíró
Kun helyett Kelemen

Gól:
Bodó
2019. december 01.

Vissza a hírekhez »
  • mlsz
  • Select
  • Joma
  • Gyűlölet nem pálya
  • Hódút