Ceglédi VSE Labdarúgó szakosztály

Döntetlen a rangadón


Rangadó várta a ma délután a Malomtó szélre kilátogató szurkolókat. A mérkőzés pedig meg is felelt az elvárásoknak, lendületes játékot, helyzeteket és gólokat láthattak az érdeklődők. Sajnos a végén egyenlő arányban.

Már az első percben veszélyeztetett a sérülése után először a kezdőcsapatba kerülő Lukács, de a lövését a kapus a rövid oldalon védeni tudta. A folytatásban mindkét csapat vezetett veszélyes akciókat, de a nagyobb helyzetre a 10. percig kellett várni, amikor egy közeli fejes ment fölé a vendégek részéről.

A 23. percben nagy helyzet adódott a vendég előtt, miután egy előre ívelt labdát Tulipán elfejelt a támadó elől, de pont egy Jászberény játékos elé, aki egyből visszaemelte a labdát az üres kapura, de a célt tévesztett és mellé pattant a játékszer. Két perccel később Kun viszont nem tévesztette a célt közelről. A jobb oldalon Kovács futott be egy hosszúnak tűnő labdát, majd jól adott be, a hosszú oldalon érkező Kun pedig közelről a kapuba rúgta a labdát. 1:0

A 31. percben a vendégek közel álltak az egyenlítéshez, remek lövést eresztett el a jászberényi játékos, de a labda centikkel elkerülte a kapunkat. A hátralévő idő már komoly helyzet nélkül telt, így megtartottuk egy gólos előnyünket a szünetre.

A második játékrész 53. percéig kellett várni a következő helyzetre, amikor a felfutó Bagó emelt kapura, de a labda a felsőlécen csattant. Jól játszottunk és ez meg is hozta a gyümölcsét. A 68. percben Takács adott egy nagyon nagy labdát Lukácsnak (valamivel korábban is, de akkor lest jelzett a játékvezető), aki elhúzta a kapus mellett a játékszert és remekül a hosszú felső sarokba bombázott. 2:0

Három perccel később Takács a találkozót is lezárhatta volna, óriási bombát eresztett meg, de a vendégek kapusa hasonlóan nagy bravúrt mutatott be. Sajnos nem sikerült eldönteni a mérkőzést és pár perccel később ez megbosszulta magát. Egy szöglet után a kapunkba került a labda. 2:1

Nem sokkal a vége előtt újabb lehetőséget kaptunk a mérkőzés lezárására, de a kiugró Szilágyinak, miközben a kapusra vitte a labdát, végül nem sikerült kapura lőnie, így a nagy lehetőség kimaradt. Gyakorlatilag az ellentámadás után a vendégek büntetőt kaptak, amit értékesítettek is a 88. percben. 2:2

A hátralévő időben már nem született több gól, így mindkét csapat egy-egy pontot szerzett a rangadón. Ezzel talán a vendégek lehettek elégedettebbek.

Kezdőcsapat:
Tulipán - Bagó, Szász, Bodó,  Pesti - Markó, Juhász - Kovács, Takács, Kun - Lukács

Cserék:
Juhász helyén Szilágyi
Kovács helyén Makrai
Lukács helyén Kelemen

Gól:
Kun ('25. p.)
Lukács ('68. p.)
2019. november 03.

Vissza a hírekhez »
  • mlsz
  • Select
  • Joma
  • Gyűlölet nem pálya
  • Hódút
  • MOL Magyar Kupa