Ceglédi VSE Labdarúgó szakosztály

Döntetlen az első egyiptomi edzőmérkőzésen


Január 28-án repült a csapat Egyiptomba, ahol február 07-ig edzőtáborban vesznek részt a játékosok. A felkészülés során napi két edzést vezényel Klausz László és stábja a csapatnak. Az edzések mellett három felkészülési mérkőzést is játszik a csapat, ezek közül ma már le is játszotta az elsőt.

Az ellenfél az egyiptomi harmadik ligában szereplő Luxor FC csapata volt. Klausz László  a Mursits - Valkovszki, Preklet, Peszmeg, Peres, Virág, Nagy, Sándor, Nyilas, Damásdi, Hujber összeállításban küldte pályára a csapatot. Ellenfelünk gyors, lendületes játékos mutatott a pályán, ennek ellenére az első félidőben el is dönthettük volna a mérkőzést. Hujber szerezte meg a vezetést csapatunk számára az első félidő felénél, majd Nyilas lövését a gólvonalról rúgta ki a kapus. A játékrész zárásaként előbb Valkovszki, majd Sándor lövése csattant a kapufán, mind ez fél percen belül.

A félidőben sort cserélt vezetőedzőnk, a folytatásban a Mursits - Wild, Nánási, Albert, Farkas, G. Bíró, Fehér, Györe, Majoros, Szilágyi, Asztalos tizenegy folytatta a mérkőzést.

A második félidőben már több lehetősége volt a Luxor FC-nek, több alkalommal is eljutottak a kapunkig, azonban ezek komoly veszélyt nem jelentettek. A játékrész elején Fehér növelhette volna két gólosra az előnyünket, de szép elfutás után a lövése laposan, középre ment, amit a kapus hárítani tudott. A nagy akarattal játszó egyiptomi csapat megfordította a mérkőzést, először egy közeli lövés, majd egy oldalsó szabadrúgásból érkező fejest követően.

A főként fiatalkoból álló csapatunk természetesen ment előre folyamatosan, hogy egyenlítsen, majd ismét megszerezze a vezetést. A mérkőzés utolsó perceiben Asztalos betalállt, ezzel 2:2-re módosította az eredményt, ami végül a végeredmény is lett, ugyanis nem sokkal később a játékvezető lefújta a találkozót.

Egy jó ellenfél ellen, jó mérkőzést játszott a csapat. Kicsit sajnálhatjuk, hogy nem rúgtuk be a nagy helyzeteinket, mert akkor több gólos győzelem is születhetett volna, de a lényeg, hogy a megfelelő állapotban vannak a játékosok és sikeresen zajlik továbbra is a felkészülés.


 
2018. január 30.

Vissza a hírekhez »
  • mlsz
  • Merkantilbank
  • M4
  • Merkantilbank - liga
  • Select
  • Joma
  • Gyűlölet nem pálya
  • Hódút