Ceglédi VSE Labdarúgó szakosztály

Egy gólos vereség a Soroksár ellen


Az NB II egyik legjobb csapatához látogatott a Ceglédi VSE vasárnap délután. A nagyszerű napsütéses, igazi futball időben játszották le a csapatok a mérkőzést, aminek a végén a Soroksár tartotta otthon a három pontot.

A hazai csapat már a mérkőzés elején a kezébe vette az irányítást, ők birtokolták a labdát, mi pedig az ellentámadásokkal próbáltunk meg operálni. Az első negyedórában nem hozott helyzetet a találkozó. Csapatunk jól védekezett, így megakadályozta, hogy a Soroksár veszélyes legyen a kapunkra. Azonban mi sem tudtunk végig vinni egy jó kontrát sem sajnos. 

A 18. percben aztán nagy helyzetet alakított ki a Soroksár, Csernik egy csel után lőtt, de Mursits nagyot védett. Nem sokkal később Kundrák lövését kellett kapusunknak szögletre ütnie.  Ezek nehéz percek voltak, de a folytatásban jól zártunk és nem alakult ki helyzet a kapunk előtt egészen a 35. percig, amikor a hazai játékos nagy helyzetben fejelt méterekkel mellé.

A hátralévő percekben már nem jegyezhettünk fel helyzetet, gólnélküli döntetlennel ért véget az első játékrész.

A szünetben Lipcsei becserélte Lőrinczyt, ami végül jó döntésnek bizonyult. A hazaiak számára... De ne rohanjunk ennyire előre.

Az 52. percben ugyanis az addigi legnagyobb lehetőségünket jegyezhettük fel. Oldal készítette le a labdát egy szabadrúgásnál Olasznak, aki nagy erővel lőtt kapura, a labda centikkel kerülte el felső lécet. Két perccel később a hazaiak jutottak szabadrúgáshoz Kárász faltja után. A csereként beállt Lőrinczy labdája pont annyi centivel ment a léc alá, mint amennyivel Olaszé valamivel korábban fölé. Védhetetlen szabadrúgás volt. 1:0

A folytatásban változott a mérkőzés képe, aktívabbak voltunk támadásban is, a labda is többet volt nálunk, mint az első félidőben. Ennek a veszélye, ha egy labdaszerzés után végig tud vinni a Soroksár egy gyors ellentámadást. Amit sikerült is nekik, de a végén Csernik lövése a felső lécen csattant. Nem sokkal később egy újabb kontrából azonban megszerezte Huszák csapata második gólját. 2:0

A gól után egyik csapat sem került helyzetbe, az edzők folyamatosan változtattak csapataikon. Egy ártalmatlan szituációnál a 75. percben azonban Rétyi szerzett nagyon harcosan labdát, Oldalhoz passzolt, aki 14 méterről a hosszú alsó sarokba lőtt. 2:1

Az utolsó negyedórában jóval többet volt nálunk a labda, a hazai csapat csak egy-két előrevágott labdánál jött át a térfelünkön. A mezőnyfölényt sajnos nem tudtuk helyzetekre váltani a teljesen visszazárkózó Soroksár ellen, akik már alig várták a mérkőzés végét. A három perc hosszabbítás sem segített már rajtunk, sajnos 2:1-es vereséget szenvedtünk a Merkantil Bank Liga NB II 29. fordulójában.

Kezdőcsapat:
Mursits - Kárász, Preklet, Farkas, Fejes - Pallagi, Sigér - Földi, Varjas, Oldal - Olasz

Cserék:
Földi helyére Rétyi
Pallagi helyére Csirmaz

Gól:
Oldal
2019. március 17.

Vissza a hírekhez »
  • mlsz
  • Select
  • Joma
  • Gyűlölet nem pálya
  • Hódút
  • MOL Magyar Kupa