Ceglédi VSE Labdarúgó szakosztály

Előkelő helyen a produktivitási rendszerben


2018 tavaszán a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége átalakította a fiatal, magyar játékosok szerepeltetését ösztönző támogatási rendszert. Bevezette az úgynevezett Produktivitási rendszert.

A produktivitási rendszer szerint: Egy futballista pályafutása két részre osztható: 19 éves koráig tart a képzési időszaka, melyet a produktív szakasz követ, amelyen már pontokat termel a nevelőklubja(i) számára, mégpedig minden alkalommal, amikor tétmérkőzéseken (hazai vagy külföldi bajnoki), felnőtt- vagy utánpótlásválogatott mérkőzéseken, illetve nemzetközi kupamérkőzéseken pályára lép.

Az új rendszerben a nevelőegyesületeket ösztönzik, hogy olyan fiatalokat képezzenek, akik képesek a felnőtt klubcsapatok, majd később a nemzeti utánpótlás és felnőtt válogatott alapembereivé válni.

A produktivitási rendszerben a klubok pontokat gyűjtenek, amiket a szezon végén anyagi támogatásra tudnak váltani. A pontszámítási rendszer a mérkőzés szintje és a játékos életkora alapján súlyoz. A saját nevelésű játékosok pályára lépése extra pontokat ér.

A pontszámításnál mindig az elmúlt három évet veszi alapul a szövetség. A 2018/2019-es szezon után elkészült az aktuális rangsor az elmúlt három évben begyűjtött pontszámok alapján. Klubunk az előkelő 31. helyen áll, 4509 megszerzett ponttal. Az NB I-es csapatokon kívül olyan patináns klubok előzik meg klubunkat, mint a Vasas, az ETO, a Vasas, a Békéscsaba, a Pécs, vagy a Kecskemét. Ezek mind olyan klubok, ahol mind lélekszámban, mind anyagiakban sokkal magasabb szinten vannak egyesületünknél.

Erre az eredményre büszkék vagyunk klubunknál, hiszen 472 klub közül a 31. helyen végezni egy remek teljesítmény.
2019. augusztus 28.

Vissza a hírekhez »
  • mlsz
  • Select
  • Joma
  • Gyűlölet nem pálya
  • Hódút