Ceglédi VSE Labdarúgó szakosztály

Folytatódik a bajnokság


Vasárnap folytatódik az NB III-as bajnokság 2020/2021-es idénye. Csapatunk idegenbe utazik, a Füzesgyarmat lesz az ellenfelünk.

A házigazdák a tavalyi szezonban a bajnokság második helyén végeztek két ponttal megelőzve minket. Érdekesség, hogy az előző kiírásban szintén a második fordulóban találkoztunk először egymással és akkor is idegenben került sor a mérkőzésre. Akkor 2:1-es győzelemmel elhoztuk a három pontot egy nagyon nehéz mérkőzésen. Decemberben a visszavágón pedig 1:1-es döntetlen született a Zsengellér Gyula Sporttelepen.

Óriási volt a mozgás ellenfelünknél a nyár során. A tavalyi 23 fős keretből 16-an! igazoltak el és ugyanennyien érkeztek. Nem sorolnánk fel az összes távozó és érkező nevét, de kiemelnénk pár távozót. Balassagyarmatra igazolt az NB II-ben nálunk szereplő Fejes János, valamint a tavalyi év két legtöbb gólt termelő játékosa Székely Dávid (6) és Dan-Marius Constantinescu (5) is távozott ellenfelünktől.

Bár a főpróba nem sikerült a Füzesgyarmatnak, hiszen hazai pályán 4:0-s vereséget szenvedtek az újonc Kőrösladány ellen. Az első bajnoki mérkőzésüket idegenben mondhatni könnyen behúzták. A Kisvárda második csapatát múlták felül 2:0-ra. Az utolsó két mérkőzést figyelembe véve nehéz megállapítani, hogy mire elhet képes a vasárnapi házigazda. A klub weboldaláról megtudhattuk, hogy a tavalyi egyértelmű feljutást maga elé célnak kitűzó csapat idén az első hat hely valamelyikére szeretné pozícionálni magát.

A Malomtó szélen a héten a Hatvan elleni győzelem után minden rendben zajlott, mindenki egészséges és játékrakész. A játékosok elhivatottak és újabb három egységgel szeretnék nölveni pontjaink számát. Természetesen ez nem lesz egyszerű, hiszen az ellenfelünknél tapasztalható nagy játékosmozgás ellenére ez a mérkőzés igazi rangadó lesz, ahol kemény mérkőzésre számíthatunk.

A mérkőzés végeredményét természetesen Facebook oldalunkon a lefújás után mielőbb közzétesszük!
2020. augusztus 07.

Vissza a hírekhez »
  • mlsz
  • Select
  • Joma
  • Gyűlölet nem pálya
  • Hódút
  • MOL Magyar Kupa