Ceglédi VSE Labdarúgó szakosztály

​G Bíró Gergő távozik


Sajátnevelésű játékosunk a felkészülés kezdetekor jelezte távozási szándékát. A klub vezetősége sajnálattal, de természetesen a játékost támogatva elfogadta a döntést, így a felek közös megegyezéssel szerződést bontottak.

Gergő 9 éves korában került a Malomtó szélre, ahol végig járta a ranglétrát, csapatainak meghatározó játékosa volt. Tagja és csapatkapitánya volt annak a generációnak, akik a 2015/2016-os szezonban ezüst-, a 2016/2017-es szezonban aranyérmet szereztek.

Innen mondhatni egyenes út vezetett a felnőt csapat öltözőjébe. Magyar Kupa mérkőzésen a Diósgyőr ellen mutatkozott be tétmérkőzésen a felnőtt csapatban, ekkor még csak 18 éves volt. Ebben a szezonban már a másodosztályban is a kispadon ült két alkalommal, de végül nem állt be.

A következő, 2017/2018-as szezonban már azonban megadatott neki a lehetőség, hogy pályára lépjen a magyar másodosztályban. A fiatal szabály jó lehetőséget kínált a számára, hiszen Klausz László csapatának kezdő tizenegyében két fiatal játékosnak kötelező volt szerepelnie. Gergő pedig élt a lehetőséggel és 31 mérkőzésen kezdőként, két alkalommal csereként játszhatott az NB II-ben.

A Soroksár elleni bajnoki mérkőzésen első gólját is megszerezte a felnőttek között, nem is akármilyen gólról volt szó, igazán emlékezetesre sikerült. Az idény végén megszerzett 9. helyezés az egy csoportos NB II-ben a legjobb eredménynek számít a ceglédi labdarúgás történetében. Gergő tehát utánpótlás és felnőtt szinten is részese volt az elmúlt évek legnagyobb ceglédi futball sikereinek.



​A következő szezonokban már nem tudott annyi játéklehetőséget kiharcolni magának, a 2018/2019-es szezonban 20, a 2019/2020-as idényben pedig 15 találkozón léphetett pályára, többnyire csereként. Az idei kiírásban 13 mérkőzésen is lehetőséget kapott ebből 8 alkalommal kezdőként. A téli felkészülést azonban már nem Cegléden kezdi sajátnevelésű játékosunk.

Sok sikert kívánunk a további pályafutásodhoz Geri! Bármikor örömmel fogadunk a Malomtó szélen!
 
G. Bíró Gergő nagyobb eredményei Cegléden:
2015/2016 - U-19 II. osztály Közép B – 2. helyezés
2016/2017 - U-19 III. osztály Közép B – 1. helyezés
2017/2018 - Merkantil Bank Liga NB II – 9. helyezés
2019/2020 - NB III. Keleti csoport – 3. helyezés

G. Bíró Gergő nyilatkozata első felnőtt gólja után:




G. Bíró Gergő nyilatkozata az U19-es bajnoki cím után:

2021. január 16.

Vissza a hírekhez »
  • Hódút
  • MOL Magyar Kupa
  • mlsz
  • Select
  • Joma
  • Gyűlölet nem pálya