Ceglédi VSE Labdarúgó szakosztály

Győzelemmel rajtoltunk a MOL Magyar Kupában


A 6. fordulóban kapcsolódtunk be a MOL Magyar Kupa küzdelmeibe, az ellenfelünk a Rákosmente FC csapata volt.

Bár a vendégek már az első percben elvégezhettek egy szögletet, de mi uraltuk a mérkőzés első perceit, aminek az eredménye egy 10. percben megszerzett gól volt. Takács szöglete után Majoros hátáról pattant be a labda a vendég kapuba.

A folytatásban is dominálni tudtunk, de sajnos a 19. percben saját hibánknak köszönhetően egyenlíteni tudott a Rákosmente. Egy felívelt labdánál a védőnk és kapusunk nem értették meg egymást, a vendég támadó pedig lecsapott a labdára és az üres kapuba passzolt.

Nem esett ki a ritmusból csapatunk a bekapott gól után, továbbra is lendületben maradtunk és a 34. percben egy újabb szöglet után ismét megszereztük a vezetést. Újra Takács végezte el a sarokrúgást, amit Kuti fejelt a kapuba.

Jó ritmusban, helyenként látványos támadásokat vezetve futballoztunk, uralni tudtuk a mérkőzést. Öt perccel később növelni is tudtuk az előnyünket, amikor Laczkó lövése után kipattant labdát Bartos kaparta a kapuba. Két gólos előnnyel vonulhattunk a félidőre.

A második játékrész első 15 percében nem láthattak helyzetet a nézők, majd a 60. percben szabálytalankodtak játékosunk ellen a tizenhatoson belül. Laczkó állt a labda mögé, majd a kapuba jobb oldalába passzolt, a kapus pedig balra indult, így növelni tudta előnyünket.

A három gólos előny tudatában nyugodtan focizhattunk, jöttek a cserék, sorban álltak be a fiatalok a csapatba. Juhász András, Kelemen, majd Pintér is lehetőséget kapott. Közben a támadásokkal sem álltunk le, Bartos közeli lövésénél a vendég kapus lába, Juhász Andris próbálkozásánál pedig a kapufa állta útját a labdának.

De nem maradtunk a folytatásban sem gól nélkül, a 84. percben nagyszerű kontrát vezetett a Majoros, Kelemen, Juhász András hármas, aminek a végén Juhász passzolt középre és a jobb oldalon felfutó Bagó talált a kapuba!
 
A folytatásban már több gól nem esett, így nagyszerű játékkal és 5:1-es győzelemmel debütáltunk a MOL Magyar Kupában!

Kezdőcsapat:
Haála - Bagó, Csendes, Kuti, G. Bíró, Bartos, Laczkó, Polyák, Takács, Markó, Majoros

Gól:
Majoros, Kuti, Bartos, Laczkó, Bagó

Cserék:
Kuti helyett Juhász András
Laczkó helyett Kelemen
Takács helyett Pintér

 
2020. szeptember 20.

Vissza a hírekhez »
  • mlsz
  • Select
  • Joma
  • Gyűlölet nem pálya
  • Hódút
  • MOL Magyar Kupa