Ceglédi VSE Labdarúgó szakosztály

Hamarosan indul a felkészülés


Elkezdődött a 2018-as esztendő és csapatunk is hamarosan elkezdi a felkészülést a Merkantil Bank Liga folytatására.

Természetesen az ünnepek sem csak pihenéssel teltek játékosaink számára, mindenkinek egyéni edzésterv alapján kellett otthon dolgoznia a szünet alatt. Egy pár napot még otthon töltenek játékosaink, de január 11-én megkezdődik a felkészülés a folytatásra. Az első bajnoki mérkőzésünket egyébként február 25-én Sopronban játszuk majd.

De addig is egy remélhetőleg jól sikerülő felkészülési időszakon fog átesni a csapat. A felkészülés során az edzések mellett természetesen edzőmérkőzésekre is sor fog kerülni, megmérkőzünk a Balmazújváros (NB I), a Paks (NB I), a Jászberény (NB III), a Dabas FC (NB III) és az Érd (NB III) csapataival.

Idén első alkalommal a csapat edzőtáborba megy, a helyszín pedig Egyiptom, Hurghada lesz, ahol január 28-a és február 7-e között fog készülni az együttes. Az edzőtábor alatt, az edzések mellett három edzőmérkőzést is játszani fogunk a tervek szerint. Az edzőtáborról folyamatosan fogunk képes, szöveges és videós anyagokat készíteni szurkolóink számára, hogy semmilyen fontos momentumról ne maradjanak le!

Felkészülési program:

01.20. Balmazújváros (idegenben)

01.26. Paks (idegenben), 11:00

01.28 - 02.07. Edzőtábor, Egyiptom

02.10. Jászberény (hazai) 10:00

02.10. Dabas FC (hazai) 13:00

02.18. Érd (hazai) 13:00

 
2018. január 04.

Vissza a hírekhez »
  • mlsz
  • Merkantilbank
  • M4
  • Merkantilbank - liga
  • Select
  • Joma
  • Gyűlölet nem pálya
  • Hódút