Ceglédi VSE Labdarúgó szakosztály

Három új játékos csatlakozik a kerethez


A mai napon három játékos írt alá csapatunkhoz. Fürjes Ádám, Lengyel Béla és Szalkai Róbert több napja együtt készül a csapattal, teljesítményükkel meggyőzték a szakmai stábot, így a mai napon hivatalosan is csatlakoztak a kerethez.



Fürjes Ádám

A 25 éves, jobb lábas Fürjes Ádám az NB II-es bajnokság 15. helyén álló Dorog FC csapatától érkezett hozzánk kölcsönbe. Posztját tekintve szélső védőnek számít, de pályafutása során játszott már a középpálya szélén is.

Pályafutását a Budafok csapatában kezdte, ahol az NB III-as csapatig jutott, majd megfordult a Vasas, az Eger, a BKV Előre csapatában is. 2013 óta játszott a Dorog FC csapatánál, ahol a statisztikákat böngészve megállapíthatjuk, hogy az évek során rendszeresen számítottak rá edzői, stabil kezdőjátékosnak volt mondhadó. Az idei szezonban azonban nem kapott sok lehetőséget, így bizonyítási vágytól duzzadva érkezett hozzánk kölcsönbe.

A Dorognál eltöltött idő során 20 NB II-es és több, mint 60 NB III-as mérkőzésen lépett pályára, amin 7 gólt szerzett.



Lengyel Béla

A 26 éves, jobb lábas középpályás Lengyel Béla szolnoki nevelés. A Szolnoki Máv Fc csapatának meghatározó tagja volt az elmúlt években. Összesen 162 mérkőzésen lépett pályára, amin 16 gólt szerzett.

Tagja volt a Szolnok Magyar Kupa elődöntőbe menetelő csapatának. NB II-es mérkőzései mellett 19 NB I-es találkozón is pályára lépett, ahol 1 gólt szerzett.

A 2016/2017-es szezonban a Kisvárda csapatához szerződött, de ott nem kapott lehetőséget, sérüléssel is küszködött. A felkészülést elkezdhette csapatunkkal és reméljük csak úgy, mint a Szolnoknál, nálunk is meghatározó játékossá tudja kinőni magát.



Szalkai Róbert

Az NB II-ben 9. helyen álló Zalaegerszegi TE csapatától érkezett hozzánk a 24 éves, bal lábas középpályás Szalkai Róbert. 2015-ben érkezett a zalaegerszegi csapathoz, előtte a román FC Farul Constanta csapatánál szerepelt.

A tavalyi NB II-es bajnokságban 20 mérkőzésen lépett pályára és 1 gólt szerzett. Az idei szezonban kevesebb alkalommal számolt vele a szakmai stáb, mindösszesen 4 mérkőzésen tudott eddig pályára lépni.

A magyar és román állampolgársággal is rendelkező új középpályásunk lendületes játékával hívta fel magára a figyelmet a szakmai stábnál.

Neki is és másik két új érkezőnknek is sok sikert kívánunk az előttünk álló tavaszi szezonban, reméljük hozzá segítenek minket az NB II-ben való bennmaradáshoz. Három új játékosunkkal hamarosan videós bemutatkozójukon keresztül is megismerkedhetnek szurkolóink.
2017. január 13.

Vissza a hírekhez »
  • mlsz
  • Select
  • Joma
  • Gyűlölet nem pálya
  • Hódút
  • MOL Magyar Kupa