Ceglédi VSE Labdarúgó szakosztály

Kikaptunk az MTK-tól


Az év utolsó mérőkzésén a csapat szerette volna megőrizni veretlenségét, de sajnos végül nem sikerült. Az MTK elvitte mind a három pontot Albertirsáról.

A vendég csapat előtt adódott az első lehetőség, már az első percben, de ez nem jelentett komoly veszélyt a kapunkra. A folytatásban a vendégek birtokolták többet a labdát, de egy-két szép ellentámadásból mi is eljutottunk a kapuig, a 11. percben egy szemre is tetszetős támadás után Heffler beadása sajnos kicsivel, de Asztalos mögé ment, így nem lett belőle nagy helyzet.

Nagyon jól és kellően agresszívan játszottunk az első perctől kezdve és ezzel nem nagyon tudott mit kezdeni az MTK, akik egyre idegesebben kezdtek el futballozni, nem találták a fogást csapatunkon. Az első félidőben még Prekletnek volt egy szöglet utáni szép sarkazása, a másik oldalon Torghelle és Lencse lőtt veszélyesen, de egyikből sem született gól, így 0:0-s eredményt mutatott az eredményjelző az első félidő végén.

A második félidőben mégjobban azt MTK birtokolta a labdát, jobban beszorítottak minket, mint az első félidőben, nem is igazán tudtunk ellentámadásokat vezetni, az utolsó passzokba mindig hiba csúszott.
De az MTK sem igazán volt veszélyes, Preklet vezetésével az egész csapat nagyszerűen védekezett, amikor pedig esetleg helyzetbe kerültek, akkor Mursits védett ragyogóan.

Helyzetük nem sok, de pontrúgásuk annál több volt, amiből végül a 86. percben betaláltak a kapunkba és ezzel megnyerték a mérkőzést. 

Nagyszerűen dolgozott a csapat ezen a mérkőzésen, megérdemeltük volna, hogy pontot szerezzünk, de sajnos ez nem sikerült. Ettől függetlenül büszkék lehetünk a srácokra, hiszen nagyszerű őszt produkáltak és végül hatodik helyen zártunk a tabellán. Folytatás februárban.

Hajrá Cegléd!

Kezdőcsapat:
Mursits - Heffler, Albert, Preklet, Farkas A. - G. Bíró - Damásdi, Sándor, Nyilas, Szilágyi - Asztalos

Csere: -

Gól: -
2017. december 10.

Vissza a hírekhez »
  • mlsz
  • Select
  • Joma
  • Gyűlölet nem pálya
  • Hódút
  • MOL Magyar Kupa