Ceglédi VSE Labdarúgó szakosztály

Következik a Tiszakécske


Ismét hazai pályán játszik a csapat vasárnap. Az ellenfél a Duna Aszfalt Tiszakécske lesz, akivel még ősszel cseréltünk pályaválasztói jogot, ennek köszönhető, hogy újra Cegléden játszik a csapat.

A Tiszakécske elleni mérkőzés több szempontból is pikáns lesz, az őszi szezon hazai mérkőzéseit végig aktuális ellenfelünk pályáján játszottuk. Ezen kívül több ismerős arccal is találkozhatunk a kécske keretében, Csáki, Polyák, Puskás, Nyilas mind játszottak Cegléden, de a vezetőedző Szabó István és a másodedző Virágh Ferenc is dolgozott Cegléden.

A Duna Aszfalt az NB III-ból a Pécset megelőzve került fel idén a másodosztályba és eddig jól teljesít. Huszonnégy forduló elteltével a tabella 13. helyén áll 29 ponttal, 6 egységgel megelőzve minket és ezzel a kieső zónát. Szabó István csapata nagyon masszív teljesítményt nyújt ezt jól mutatja, hogy mindössze 7 vereséget szenvedtek el eddig a szezonban. Ez jobb mutató többek között a Budaörsnél, a Soroksárnál, a Győrnél, a Kazincbarcikánál és a Dorognál is, akik mind a Tiszakécske előtt helyezkednek el a tabellán. A 7 vereség mellett, 6 győzelem és 11 döntetlen a mérlegük. 

Igaz, hogy a negyedik legkevesebb gólt rúgták a bajnokságban, de a kapott gólok tekintetében a középmezőnyben tanyázik. Hat mérkőzésük is 0:0-s döntetlennel ért véget. Stabil védekezésüknek köszönhetően döntetlent tudtak játszani a Vasassal, a Győrrel, a Nyíregyházával, a Soroksárral és a Budaörssel is. Legjobb góllövőjük Kardos Norbert 4 találattal, őt követi  a nyáron nálunk próbázó Batizi-Pócsi és Mihály 3-3 találattal.

A találkozót biztosan kihagyja Nyilas Elek, aki kulcscsonttörést szenvedett, valamint Batizi-Pócsi, akinek az állkapcsa elmozdult egy könyökös után. Nálunk mindenki egészséges és Sigér is visszatérhet eltiltásából.

A Tiszakécske nem sokat pihent a múlt hétvégi Budaörs elleni csata után, szerdán Magyar Kupa mérkőzésen a Budapest Honvédot fogadták, akitől 1:0-s vereséget szenvedtek hazai pályán.

Igazi szomszédvárak csatájára lehet számítani a vasárnap 14:00 órakor kezdődő mérkőzésen. A játékvezető Nagy Norbert, segítői Csatári Tibor, Tőkés Róbert és Veizer Roland lesznek.

Találkozzunk vasárnap a Malomtó Szélen! Hajrá Cegléd!
2019. február 22.

Vissza a hírekhez »
  • mlsz
  • Select
  • Joma
  • Gyűlölet nem pálya
  • Hódút
  • MOL Magyar Kupa