Ceglédi VSE Labdarúgó szakosztály

Közlemény - 2019.07.29.


Kedves Szurkolóink! Ceglédi Sportszeretők!
 
A Ceglédi VSE felnőtt labdarúgó-csapata a 2018/2019-es szezonban –  bár a bennmaradásért végsőkig harcban volt –  végül búcsúzni kényszerült a másodosztálytól. Küzdelmes, de szép éveket töltöttünk el Önökkel együtt a magyar labdarúgás második vonalában, olyan szinten, ahol a ceglédi foci korábban ritkán járt.  Az új szezont már az NB III Keleti-csoportjában kezdi a csapat, és mielőtt elrajtolna az új bajnokság, fontosnak tartjuk szurkolóink tájékoztatását.

Az elmúlt években – és kiemelten az elmúlt bajnoki szezonban – egy sokak által ismert támogatói kör volt háttere felnőtt csapatunknak.  Ennek szilárd oszlopa egy olyan támogató volt, akinek erős a kötődése egy szintet lépett, térségbeli klubbal, amelynek NB II-es szereplésével a korábbi támogatásaink a felére csökkentek, majd a tavalyi szezon során megszűntek. Így ezzel párhuzamosan, a ceglédi futball lehetőségei is más dimenzióba kerültek, amit az elmúlt bajnokság során nem hangsúlyoztunk a mellettünk kitartó szurkolók felé.

Mindezen tények ismeretében – a helyi támogatók segítségével a klub szerződéses vállalásainak teljesítésével – példás volt a csapat helytállása az elmúlt idényben.

Előre kell tekinteni, mert újabb bajnoki évad kezdődik, s csapatunknak továbbra is bizonyítania kell.

Ám tudni kell, lehetőségeink az NB III-as szezonra sem javultak.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) által az összes, velünk azonos osztályban szereplő klub számára biztosított támogatása mellett mindössze a néhány helyi, de annál fontosabb támogatója maradt a csapatnak.

Ők évek óta kitartó segítői a ceglédi labdarúgásnak, amiért elmondhatatlanul hálásak vagyunk.

Miattuk sem szeretnénk hiú ábrándokat ébreszteni szurkolóinkban, és ami a legfontosabb: világos alaphelyzetből kívánjuk indítani a hamarosan kezdődő bajnoki idényt.

Jelenlegi helyzetben fontos tudni, hogy egy, az NB II-be feljutást maga elé célul kitűző csapatnak, nagyjából 120-170 millió forintos költségvetéssel kell rendelkeznie. Mi ehhez képest, az előttünk álló idényben, az MLSZ által biztosított 30 millió forinttal és az említett helyi vállalkozók támogatásával rendelkezünk, ami messze nem közelíti meg a fent említett célok megvalósításához szükséges összeget.

Ez a kiinduló helyzet.

Ebben a helyzetben – és egyébként sem – szeretnénk a néhol megfigyelhető, irreálisan magas, NB III-as fizetésekkel játékosokat igazolni Ceglédre. Ebbe a fizetési versenybe nem tudunk és nem is akarunk beszállni. Keserű tapasztalataink szerint volt olyan játékos, akit szerettünk volna Cegléden tartani, de több mint fél millió forintos fizetést ajánlottak számára szintén a harmadosztályban, amire mi azt mondtuk, hogy, ha ez valós ígéret, akkor el kell mennie Ceglédről…

Mi ezt a bérszintet nem tudjuk, nem akarjuk megadni a magyar labdarúgás harmadik vonalában. A pazarlás és az elszállt fizetési igények teljesítése magasabb osztályban szerepelve sem voltak jellemzőek klubunkra.

A nyár folyamán úgy igyekeztünk kialakítani a keretet, hogy legyen 13, a szinthez képest rutinos játékosunk, akik NB III-ban tiszta szívvel vállalható juttatásért igazolnak Ceglédre, és szakmailag is segítségére lehetnek a csapatnak. Melléjük a ceglédi utánpótlásból egészítjük ki a csapatot.

Ennek köszönhetően hét utánpótláskorú játékos; Juhász András (16), Kotlár Zsombor (16), Katona Gergő (18), Kis Csaba (17), Orlov László (18), Simon Péter (18) és Faragó Milán (18) kaphat szerepet a ceglédi felnőtt csapat keretében. A klubvezetés, a szakmai stáb és a csapat idei célja az, hogy egy olyan stabil együttest alakítsunk ki, mely meghatározó tagja lesz a harmadosztálynak.

Eközben feladatunk, hogy a fiatal, tehetséges ceglédi játékosaink beletanuljanak az utánpótlástól jelentősen különböző felnőtt futballba.
 
Kérjük, legyenek türelmesek csapatunkhoz!
 
A vezetőség pedig igyekszik megteremteni annak a lehetőségét, hogy belátható időn belül ismét a másodosztályba való feljutás legyen a cél – lehetőség szerint ceglédi tehetségekkel.
 
Tegyük Együtt újra sikeressé a Ceglédi labdarúgást! Találkozzunk a mérkőzéseken, hiszen:
 
EGY VÁROS, EGY CSAPAT! Hajrá CVSE!
2019. július 29.

Vissza a hírekhez »
  • mlsz
  • Select
  • Joma
  • Gyűlölet nem pálya
  • Hódút
  • MOL Magyar Kupa