Ceglédi VSE Labdarúgó szakosztály

Szerdán a fővárosba utazunk


A szezon utolsó hétközi mérkőzése következik a BVSC-Zugló ellen szerdán.

Ellenfelünk a tabella második helyen található, 11 ponttal lemaradva az első helyezett Tiszakécskétől. Mivel a hátralévő 4 fordulóban összesen 12 pont szerezhető, így matematikai esélyük még van az első helyre, ezért mindenképp arra számíthatunk, hogy mindent megfognak tenni a három pont otthontartásáért. De nem árt visszafelé tekintgetniük sem, hiszen a harmadik helyezett Jászberény, csak három ponttal van lemaradva mögöttük.

Eddigi 34 mérkőzésükből 22-t megnyertek, 5 döntetlen mellett, mindössze 7 vereségük van. A Jászberénnyel holtversenyben a második legtöbb gólt szerezték a szezonban, összesen 71-et. A legutóbbi 5 mérkőzésükből meglepetésre csak kettőt tudtak megnyerni a Tiszaújváros és a Sajóbábony ellen. Ezzel egyébként hasonló a formáju velünk, hiszen mindkettőnknek 2 győzelem, 1 döntetlen és 2 vereség a mérlegünk.

Mi a bentmaradásét illetően még nem nyugodhatunk meg. A versenykiírás alapján a bajnokság minden csoportjának (Kelet, Közép, Nyugat) 16-20. helyezett csapatai kiesnek, ahogy a három csoport összevetésében legrosszabbul szereplő 15. helyezett egyesület is. A csoportunk 16. helyétől 11 pontnyira vagyunk, még 12 pontot lehet szerezni, így matematikailag még megelőzhet a Tállya. A három csoportban a 15. helyezettek közül a Keleti csoportban, azaz a mi csoportunkban található Putnok áll 36 ponttal. 

A hátralévő mérkőzéseinken még játszunk a BVSC (2.) mellett a Sényővel (8.), a Putnokkal (15.) és a Tállyával (16.).  

Ellenfelünk legjobb góllövője Murai Sándor Márk 27 találattal, őt Kelemen követi 9 góllal. Ezzel második helyen áll a góllövő listán és jól látszik, hogy mennyire meghatározó játékosa csapatának.

További érdekesség ellenfelünkkel kapcsolatban, hogy az áprilisi DVTK II elleni vereség előtt 11 találkozót nyertek zsinórban!

A mérkőzés szerdán 17:30-kor kezdődik Budapesten a BVSC-Zugló Stadionban.

Hajrá Cegléd!
2021. május 11.

Vissza a hírekhez »
  • Select
  • Joma
  • Gyűlölet nem pálya
  • Hódút
  • MOL Magyar Kupa
  • mlsz