Ceglédi VSE Labdarúgó szakosztály

Tavaszi átok decemberben


Amióta visszajutottunk az NB II-be a létszám megnövelésének eredményeként minden decemberre jutott a tavasz szezonból előrehozott mérkőzés.

Ezeken a találkozókan nem igazán volt eddig sikeres az aktuális ceglédi csapat. A 2016/2017-es idényben egy, míg a 2017/2018 szezonban két ilyen talákozón is pályára lépett a csapat. 2016-ban a Békéscsaba ellen léptünk újra pályára az NB II-ben Albertirsán és 3:0-s nagyszerű győzelmet arattunk. A visszavágóra még az év decemberében sor került. Nagyon jól kezdtük a mérkőzést és úgy nézett ki, hogy ismét sikerül nagyszerű győzelmet aratni a csabaiak ellen, hiszen a 22. percben már 2:0-ra vezettünk Szabó és Albert Ádám góljaival. De a második félidőben minden fejre állt, Albert István öngólja után Urbin rúgott mesterhármast ezzel 4:2-re győzőtt a Békéscsaba.

Egy évvel később a Szeged 2011, illetve az MTK volt az ellenfél a tavaszról előrehozott mérkőzéseken. Akkor a rendes őszi szezon után csapatunk a dobogó harmadik fokán állt, ami óráisi bravúr volt Klausz László együttesétől. Az első "tavaszi" mérkőzésen irreális körülmények között lépett pályára a csapat Gyulán a Szeged 2011 ellen, hiszen a pályán komoly hótorlaszok alakultak ki és a felejthetetlen élmények közé tartozik a félidőben csak az egyik térfelet (ahova a Szeged támadott) takarító munkagépek látványa. A trükk nem teljesen jött be a hazai csapatnak, hiszen az 58. percben Damásdi góljával megszereztük a vezetést, de egy pontot azért sikerült megtartania a szezon végén kieső csapatnak, miután nagyjából 10 perccel később egyenlíteni tudtak.

A 2017-es év utolsó bajnoki mérkőzésén nem tudott mit kezdeni a csapat kompakt védekezésével az NB I-be igyekvő MTK, de végül a 86. percben sikerült a kapunkba találniuk, ezzel megszakították a 9! mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatunkat.

Három előrehozott tavaszi mérkőzésen 0 győzelem, 1 döntetlen és 2 vereség csapatunk mérlege. De ha megnézzük a 2014/2015-ös NB II-es, valamint a 2015/2016-os NB III-as szereplésünket a záró fordulókon, akkor sem sokat javul a helyzet. Bár itt nem voltak novemberben, vagy decemberben előrehozott tavaszi fordulók, de érdemes az itten utolsó két mérkőzést is megvizsgálni. 2014-ben a Kaposvár és a Békéscsaba volt az év utolsó két ellenfele. Kaposváron 0:0-s döntetlent játszottunk, majd a záró mérkőzésen hazai pályán 3:0-ra kikaptunk a Békéscsabától.

2015 az egyedüli év az elmúlt négy esztendőt vizsgálva, ahol büszkék lehetünk az utolsó két mérkőzésen mutatott teljesítményünkre. A novemberi mérkőzéseken mind a két alkalommal idegenben lépett pályára a csapat, előbb Cigándon győztünk 2:3-ra, ahol ugyan megszerezte a vezetést a hazai csapat, de egymás után három gólt rúgva eldöntöttük a mérkőzést, bár a végén szépített a Cigánd. A másik mérkőzésen a REAC-hoz látogattunk, ahol szintén három gólt rúgva 1:3-ra győzni tudtunk.

Ha összességében nézzük az elmúlt négy év utolsó két fordulós teljesítményét, akkor a mérlegünk 2 győzelem, 2 győzelem, 2 döntetlen és 3 vereség. Most pedig jön a 2018-as év utolsó két mérkőzése a Csákvár és a Győr ellen, melyek ráadásul előrehozott mérkőzések a tavaszi szezonról. A Csákvár ellen 3:3-as döntetlent játszottunk idegenben, a Győrtől hazai pályán kaptunk ki 4:0-ra Tiszakécskén a szezon elején. Reméljük 2015 után ismét sikerül győzelmet aratni valamelyik záró mérkőzésen, amellyel a rossz sorozatunkat is megtörnénk az előre hozott tavaszi mérkőzések során.
2018. december 09.

Vissza a hírekhez »
  • mlsz
  • Select
  • Joma
  • Gyűlölet nem pálya
  • Hódút
  • MOL Magyar Kupa