Ceglédi VSE Labdarúgó szakosztály

Újabb támadót igazoltunk


Újabb támadóval erősített csapatunk. A 26 éves Herczeg László a Dabas-Gyón csapatától érkezik.

Herczeg a MAC csapatánál ismerkedett a labdarúgással, majd Újpestre került, de utánpótlás karriere során több csapatnál is megfordult. A felnőttek között Budaörsön mutatkozhatott be Magyar Kupa mérkőzésen, ekkor még csak 17 éves volt. A szezon során később az NB II-ben is pályára léphetett a felnőtt csapatban.

Egy évvel később az NB III-ban már 21 bajnokin kapott lehetőséget és 1 gólt szerzett. A következő másfél szezont még Budaörsön töltötte, majd a BKV Előre csapatához igazolt. A sárga-kék csapatnál másfél évet töltött, ezalatt 16 gólt jegyzett. Jött is az előrelépés, 2016 nyarán leigazolt a Jászberény, ahol harmadik helyezést értek el az NB III-ban.

Két Jászberényi szezon között volt egy kitérője a III. Kerületnél és a Rákosmente KSK-nál, végül a tavalyi évadot már az ESMTK játékosaként kezdte. Góljai közül számunkra egy fájt igazán, az ő találatával nyert csapata 1:0-ra hazai pályán ellenünk novemberben. A télen átigazolt a Dabas-Gyónhoz, de a járvány kirobbanása miatt pályára már nem tudott lépni az együttesben.

A felkészülési időszak során több edzőmérkőzésen is játszott, látványos megmozdulásaival és remek passzaival a lelátón ülő szurkolók figyelmét is felkeltette. Ahogy a szakmai stábét és a vezetőségét is, így az aktuális átigazolási szezonban Ceglédre igazolt.

Eddigi pályafutása során 3 NB II-es és 184 NB II-as mérkőzésen lépett pályára, a harmadosztályban  41 gólt szerzett. 

Sok sikert kívánunk a csapatnál!

 

Játékos adatai:
Név: 
Herczeg László Tibor 

Életkor: 26 év

Poszt: támadó

Korábbi felnőtt csapatai: Budaörs, Budaörsi SC, BKV Előre, Jászberényi FC, III. Ker. TVE, Rákosmente KSK, ESMTK, Dabas-Gyón FC
2020. július 22.

Vissza a hírekhez »
  • mlsz
  • Select
  • Joma
  • Gyűlölet nem pálya
  • Hódút
  • MOL Magyar Kupa