Ceglédi VSE Labdarúgó szakosztály

UP Eredmények (2018-09-04)


Utánpótlás csapataink is szépen lassan elkezdik a bajnoki mérkőzéseiket. A hétvégén már 6 csapatunk is pályára lépett saját bajnokságában.

U14-es korosztály
 
A vendég csapat defenzív játékára nehezen találtuk az első félidőben az ellenszert. A második félidőre teljesen ki jött a tudásbeli különbség. Szép volt fiúk! - Farkas János, edző
 
Mérkőzések, eredmények:

Ceglédi VSE - Vecsés 7:0

A csapat: 
Gavaldik, Plangár, Tóth, Kriss, Szaniszló, Szegedi, Barna, Kovács, Persa, Gál, Valkai

 
Cserék: Rimóczi, Takács, Szabó

Gól: Kriss, Barna 2,Valkai, Kovács, Tóth, Öngól

Jók: Kriss, Tóth, Szaniszló, Szegedi, Barna

 
Edző: Farkas János
 
 
U15-ös korosztály
 
A mai meccset túlságosan túl izgultuk. Feszülten,idegesen,lassan játszottunk az első félidőben.A második játékrészben összeszedtük magunkat és Ványi Zsombor vezérletével egalizáltuk,majd a győztes gólt is megszereztük. Pozitív,hogy tavaly ilyenkor az ilyen meccseket elveszítettük,mikor hátrányban voltunk.Volt tartása a csapatnak a végéig. - Farkas János, edző
 
Mérkőzések, eredmények:

Ceglédi VSE - Vecsés 3:2

A csapat: Rimóczi, Baranyi, Ungureán, Csepregi, Szabó, Mocsári, Fajkó, Ványi, Pásztor, Medve, Borics

Cserék: Gavaldik, Pintér, Hrabovszki, Fülöp, Oláh, Strázsi

Gól: Ványi (3)

Jók: Baranyi, Ványi, Ungureán

 
Edző: Farkas János
 
 
U17-es korosztály
 
Az első félidei ziccerek kihagyásával nehézzé tettük magunknak ezt a mérkőzést. Pozitívum, hogy a második játékrészben kétszer is vesztett állásból fordítottunk. Cél az, hogy ez az akarat jó játékkal is párosuljon.  - Ványi Zsolt - edző
 
Mérkőzések, eredmények:

Ceglédi VSE - Dunakeszi VSE 4:3 (1:1)

A csapat: Schwarcz - Dudás, Szebeni, Kotlár, Bodzsár, Kovács, Juhász, Vincze, Kartali, Prumek, Pintér 

 
Cserék:
Lakos, Szabó, Klemenc 

Gól: Pintér 2, Szebeni, Bodzsár 

​Jók: Schwarcz, Pintér

 
Edző: Ványi Zsolt

 

 
U19-es korosztály
 

Kiélezett csatában 70 percig  mi irányítottuk a játékot, fölényben játszottunk és fordítani tudtunk. Az utolsó 20 perc viszont a Dunakeszié volt. Küzdőszellemünknek és kapusunk kiváló teljesítményének köszönhetjük, hogy megtudtuk tartani az előnyünket. - Kemenes György - edző
 
Mérkőzések, eredmények:

Ceglédi VSE - Dunakeszi VSE 2:1 (1:1)

A csapat: Kis Cs. - Menich B., Mécs G., Puskás V., Kovács R., Katona Kr. - Orlov L., Angyal M., Faragó M., - Dudás D., Horváth Z.

 
Cserék:
Angyal M. helyett Nagy A.

Gól: Mécs G., Horváth Z.

​Jók: Kis Cs., Menich B., Mécs G., Kovács R., Orlov L.

 
Edző: Kemenes György


Eredmények még:
Kiskunhalas U12 - Ceglédi VSE U12 (1:9)
Kiskunhalas U13 - Ceglédi VSE U13 (2:1)

 

Felkészülés

U11 - Szentesi Torna

Szombaton Szentesen vettünk részt egy komoly, nagyszabású, tíz csapatos tornán. A tavalyi 12-ből 9. helyet az idén 10-ből 5.-re váltottuk a táblázaton de... A jóval nagyobb városok, nagyobb merítési lehetőségeit a pályán eltüntetik a gyerekek, eljutottunk odáig, hogy akár a Szeged, Kecskemét, Szolnok hasonló korosztálya ellen is, nem beszélve az azonos vagy kisebb kaliberű Makó, Hódmezővásárhely, Jászberény, Orosháza gárdái ellen is győzelmi reménnyel lépünk pályára! A tornagyőztes Szeged SC ellen az utolsó pillanatban kapott bomba gólon múlott, hogy nem játszhattunk éremért. - Kecskeméti József - edző


Csapat: Répás Levente, Gigor László, Révész Máté, Jankovics Ákos, Tóth Olivér, Sinka Krisztián, Márok Benedek, Eszes Martin, Bujáki Botond, Vörös-Szűcs Iván, Bíró Marcell, Kósik Tamás

Eredmények:

Ceglédi VSE - Orosháza 2-3
Gól:Bíró M,Tóth O.

Ceglédi VSE - Szeged Sc 1-1
Gól:Eszes Cs.

Ceglédi VSE - Szarvas 3-1
Gól:Bujáki B,Sinka K,Tóth O.

Ceglédi VSE - Hódmezővásárhely 4-0
Gól:Sinka K 2,Bujáki B,Bíró M.

5.-6. helyért:
Ceglédi VSE - Makó 2-0
Gól:Vörös-Szűcs I,Eszes M.

Végeredmény:
1. Szeged Sc
2. Szeged-Grosics
3.Orosháza
4.Szolnok
5. Ceglédi VSE U11
6. Makó
7. Szarvas
8. Móraváros
9. Hódmezővásárhely
10. Szentes

Edző: Kecskeméti József

 
2018. szeptember 03.

Vissza a hírekhez »
  • mlsz
  • Select
  • Joma
  • Gyűlölet nem pálya
  • Hódút
  • MOL Magyar Kupa