Ceglédi VSE Labdarúgó szakosztály

UP értékelés - U12


Az U12-es csapat értékelését edzőjük Szepes Richárd fogalmazta meg, melyet kedves szurkolónk az alábbiakban olvashat.

Idén nyáron véleményem szerint egy sikeres szezont zártunk. A gyerekek jó munkát végeztek az edzéseken, jól haladtunk a korosztály szerint szükséges tudás elsajátításával. Ennek bizonyítéka, hogy a tavaszi körzeti, valamint regionális Bozsik tornákon is rendre nagyon jól szerepelt az akkor még U11-es csapatom.

Nyáron viszont több új kihívás előtt álltunk, mivel nemcsak a csapatban résztvevők létszáma növekedett, hanem a pálya mérete is szinte a duplájára növekedett az U12 korosztályának. Ezek mellett a nyáron új játékosok is csatlakoztak a csapathoz, akiket fel kell zárkóztatni a régebb óta futballozó játékosokhoz. Ebben és sok minden másban is nagy segítségemre van segítő edzőtársam, Ócsai János, akivel együtt szervezettebben működik ennek a nagy létszámú gárdának a felkészítése.



Összességében azt mondom, hogy az ősz egy szép, de ugyanakkor nehéz feladat elé állított engem és a csapatot is.

A játékosok az edzéseken kellő elszántsággal, hatalmas lelkesedéssel álltak az elvégezendő feladatok elé és jó volt látni, hogy az idő közben megélt sikerek tudatában egyre magabiztosabbak lettek.

Így az őszi szezon után azt mondhatom, hogy a vártnál is sikeresebben vettük ezt az akadályt, ami az ősszel lejátszott mérkőzéseken és tornákon tökéletesen meg is mutatkozott.

Egyrészről a körzeti U13-as Bozsik tornákon is rendre jól szerepelt a gárda, de ami ezen kívül még nekem is meglepetést okozott, az az volt, hogy az MLSZ 1. Osztályú U12-es bajnokságában a téli szünetben a nagyon előkelő 2. helyen állunk 9 győzelemmel, 2 döntetlennel és csupán egy vereséggel, két akadémiát is megelőzve.

Külön öröm számomra a győzelmek mellett az volt, hogy nagyon sokszor láttam vissza a mérkőzéseken az edzésen gyakoroltakat. Persze ez nem jelenti azt, hogy jóllaktunk az eddigi sikerekkel és hátradőlhetünk, hanem éppen ellenkezőleg, jövőre még nagyobb elszántsággal és tudásvággyal vágunk neki a ránk váró feladatoknak.

Tavasszal folytatni fogjuk a csapattal az elkezdett munkát és remélem, hogy ez sikerrel is párosulni fog, hiszen az adna további önbizalmat egy jó szezon eléréséhez.
2018. december 18.

Vissza a hírekhez »
  • Gyűlölet nem pálya
  • Hódút
  • MOL Magyar Kupa
  • mlsz
  • Select
  • Joma