Ceglédi VSE Labdarúgó szakosztály

UP értékelés - U17


Ványi Zsolt értékelte a dobogós U17-es korosztály idei félévét.

Úgy gondolom, egy remek félévet zártunk az U17- es korosztállyal, amit több tényező is megerősíthet. Ha csak a tabellát nézzük, akkor az őszi harmadik hely már önmagában is szép teljesítménynek számít egy kiegyenlített bajnokságban. Ebben a szezonban - az előzőkkel ellentétben - mindössze egy olyan csapat van, amelyik még nem szerzett pontot. Az első öt helyezett viszonylag kiemelkedik, a hatodiktól lefelé pedig csak pár pont választja el a csapatokat egymástól.   Csapatunk a nyáron kiöregedő U15-ből és a most „végzős” U17-ből áll össze. Ha a létszámot nézzük az újonnan felkerült játékosok vannak többen, így mondhatjuk, hogy lényegében egy évvel fiatalabbak vagyunk ellenfeleinknél. Így minden mérkőzés jó erőpróbának számít az idősebbek ellen. Nagy örömmel tölt el, hogy a viszonylag nagy létszámú játékos keretből (22 fő) igen magas az edzéslátogatási arány. Talán ez meglepő lehet, de azt tudni kell, hogy általánosan ennél a korosztálynál szokott a legnagyobb lenni a lemorzsolódás. Biztos vagyok benne, nem minden játékosom elégedett a pályán eltöltött játékpercei számával, de ez sem látszik és érződik, az edzések látogatottságán.



Nézzük a félévet a számok tükrében. Tizenkét lejátszott mérkőzésből 8 győzelem, 2 döntetlen és 2 vereség a mérlegünk. Az első helyezettől 6, a másodiktól 4 pont a lemaradásunk, valamint 3 ponttal vezetünk a mögöttünk lévő csapattól. A 38-17-es gólarányunkkal is harmadikok vagyunk. A bekapott gólok tekintetében tavasszal mindenképp javulnunk kell. Góllövőink közül kiemelkedik Pintér Szabolcs és Juhász András, akik 9-9 góllal terhelték az ellenfeleink kapuját. Ők a házi gólkirályaink. Szabolcs csatárként alkotott maradandót ebben a szezonban és ha az idény vége felé nem torpan meg kicsit, akkor ott lehetne a legjobb góllövők között is.

Egész szezonban viszonylag egyenletes teljesítményt nyújtottak a srácok. Szerencsére minimális volt a gyenge teljesítmény, olyan viszont több is volt, ahol erőn és talán az elvárhatón felül is tudtak teljesíteni. Emlékezetes mérkőzés volt a Dunakeszi elleni, ahol kétszer is vesztett állásból fordítottunk és nyertünk 4:3-ra. Kiemelkedik az a találkozó is, ahol az addig mindössze 3 gólt kapott, minden mérkőzését megnyerő első helyezett Pénzügyőr csapatát fogadtuk és játszottunk 3:3-as döntetlent. Itt ellenfelünk már 2:0-ra is vezetett, fordítottunk 3:2 re, de sajnos a győzelmet már nem tudtuk megszerezni. Bármilyen hihetetlen egy Eger elleni 2:1 arányú vereség volt az, amikor azt mondtam, a csapat jelenlegi tudásához és erejéhez képest már nem tud jobban futballozni. Egy olyan találkozó volt, ahol a játék képe és a mutatott teljesítmény alapján a döntetlennel sem lettem volna elégedett. Ezt a találkozót a 93. perben vesztettük el.



Úgy gondolom szakmailag majdnem mindent sikerült megvalósítani a csapattal, amit elterveztem a nyár elején. Természetesen rengeteg még a hiányosság és az, amit tanulni és tanítani kell, de büszkén mondhatom, ezzel a korosztállyal élmény dolgozni. Nagy tudásvágy, szorgalom és akarat jellemez mindenkit és az gondolom ez az alapja mindennek. Szeretném, ha legalább ezt a helyezést meg tudnánk tartani tavasszal, de természetesen az se lenne baj, ha csillogóbb érmet szereznénk. Viszont az sem okozna tragédiát, ha lecsúszunk ugyan a dobogóról, de tavaszi értékeléskor azt tudom majd írni; jó pár játékost sikerült közelebb juttatnunk a felnőtt labdarúgáshoz, a felnőtt csapathoz. Mert végül is ez a fő célunk.         
 
2018. december 27.

Vissza a hírekhez »
  • Gyűlölet nem pálya
  • Hódút
  • mlsz
  • Merkantilbank
  • M4
  • Merkantilbank - liga
  • Select
  • Joma