Ceglédi VSE Labdarúgó szakosztály

Utánpótlás eredmények (2018-03-05)


U17 és U19-es csapatunk is folytatja a bajnokságot.
U17-es korosztály
 

Nem a legideálisabb körülmények között kezdtük el a tavaszi szezont. A felkészülés jól sikerült, viszont az utolsó edzőmérkőzésünk az időjárás miatt elmaradt. Betegségek miatt több hiányzónk is volt és a pálya talaja is bőven hagyott kívánni valót maga után, mivel még a mérkőzést megelőző éjszaka is havazott.

Az őszi idegenbeli 2:2-es döntetlen után a cél a 3 pont itthon tartása volt. Ennek megfelelően az első perctől kezdve támadólag léptünk fel, domináltunk és irányítottuk a játékot amelybe azért sok hiba csúszott. Az elszántsággal ma sem volt probléma.
A győzelmünk teljesen megérdemelt. Gratulálok minden játékosomnak.

​Külön öröm számomra, hogy az U15-ös csapatból ketten is bemutatkoztak a kezdőben  az "idősebbek" között. (Szebeni D., Juhász A.)

Mérkőzések, eredmények:

Ceglédi VSE - BKV Előre 4:2 (1:1)

A csapat: Kis Cs. - Szarvas G., Kotlár Zs., Szebeni D., Kovács R. - Juhász A. - Menich B., Kuthy G., Simon P., Horváth Z. -  Dudás G.
 
Cserék: Klemenc G., Nagy A., Faragó M.

Gól: Faragó M. 2, Simon P., Horváth Z.

​Gólpassz: Menich B., Horváth Z., Kotlár Zs., Kovács R.

Jók: Simon P., Juhász A., Faragó M.

Edző: Kemenes György
 
 
U19-es korosztály
 
Nagyon szeretünk nyerni, főleg a Fővárosból érkezők ellen....
Tavaly úgy játszottunk döntetlent, hogy balszerencsénk volt, most viszont a mérkőzés végén nekünk volt szerencsénk, vagy  inkább úgy fogalmaznék, hogy volt egy Szabó Gergőnk a kapuban, aki két bravúrral sokat tett a három pont megszerzéséért.
Szeretném megköszönni a felnőtt csapatunk szakmai stábjának, hogy hétről-hétre a rendelkezésünkre bocsájtják a két tehetséges fiatalt (Györe, Nagy), akik példát mutatnak az ifiben edződőknek!
 
Ezzel a győzelemmel tartjuk a harmadik helyet a tabellán és mivel az első helyezett REAC kikapott Egerben (ahol mi remiztünk, amit anno csalódásként éltünk meg) nyíltabb lett a bajnoki cím sorsa.
Gratulálok a fiúknak a győzelemhez !

Mérkőzések, eredmények:

Ceglédi VSE - BKV Előre  2:1

A csapat: Szabó G., Szabó K., Krajcz M., Puskás V., Katona K., Mécs G., Boros D., Cseh S., Györe K., Nagy Zs., Szlezák B.
 
Cserék:
Katona K. helyett Hazafi G.
Boros D. helyett Dudás D.

Gól: Boros D., Szlezák B.​

Jók: Szabó G., Szabó K., Krajcz M., Nagy Zs., Mécs G., Györe K., Szlezák B.
 
Edző: Kecskeméti József
2018. március 05.

Vissza a hírekhez »
  • mlsz
  • Merkantilbank
  • M4
  • Merkantilbank - liga
  • Select
  • Joma
  • Gyűlölet nem pálya
  • Hódút