Ceglédi VSE Labdarúgó szakosztály

Utánpótlás eredmények (2018-05-15)


Újra nagyüzem volt az utánpótlásban.

U10-es korosztály

​Bozsik program Tápiógyörgyén!

Már-már szokásává válik ennek a korosztálynak, hogy megnyeri mind a négy mérkőzését az egy évvel idősebbek között. Most sem történt ez másként, szépen, eredményesen játszva a "térdig" érő fű ellenére, fociztak a srácok. A csapat külön díjasa Sinka Martin lett!
Külön kell szólni Répás Leviről, aki kis pihenővel, de szinte végig védte a három órát, dicséret illeti őt és a csapatot is! - Kecskeméti József, edző


Csapat: Répás Levente, Andó Botond, Gigor László, Jankovics Ákos, Kádár Zalán, Révész Máté, Márok Benedek, Eszes Martin, Sinka Martin, Hank Milán, Bujáki Botond, Bíró Marcell, Tabáni Balázs
 
 
U14-es korosztály
 
Jó mérkőzést játszottunk a leendő bajnokkal, még senkitől nem kapott 4 gólt egy mérkőzésen. Mindkétszer mi vezettünk, de sajnos az óriási fizikai előnnyel nem bírtuk felvenni a harcot, a tavaszi szezonra teljesen kicserélt hazai csapattal. Emelt fővel hagyhattuk el a  Mezőkövesdi pályát. - Farkas János, edző
 
Mérkőzések, eredmények:

Mezőkövesd - Ceglédi VSE   6:4

A csapat: 
Gavaldik, Baranyi, Csepregi, Tóth, Szabó, Ungureán, Medve, Fajkó, Ványi, Valkai, Kovács
 
Cserék: Pintér, Szaniszló

Gól: Fajkó 3, Kovács

Jók: Fajkó, Kovács, Csepregi
 
Edző: Farkas János
 
 
U15-ös korosztály
 
Fegyelmezetten és taktikusan játszottunk a leendő bajnok otthonában. Tizenharom perccel a lefújás előtt még vezettünk, sőt hatalmas lehetőségünk volt a kétgólos előnyhöz is. A jó erőkből álló ellenfelünk nagy nyomás alá helyezett bennünket a végére, amihez minden segítséget megkaptak  a “házi bíróiktól” is. Mondhatjuk, hogy nem rajtuk múlt, hiszen tényleg mi hibáztunk a végén,de mindenki tudja mennyit számít egy ilyen mérkőzésen, mikor rendszeresen ellenünk ítélnek. Úgyhogy egy jelző csak hiányzik még...  - Ványi Zsolt, edző
 
Mérkőzések, eredmények:

Mezőkövesd - Ceglédi VSE 3:1 (0:0)

A csapat: Schwarcz- Ecseri, Szebeni, Prumek, Bodzsár, Kovács, Vincze, Juhász, Kartali, Lakos, Kelemen

Cserék: Jenei, Széll, Szabó

Gól: Kartali 

Jók: Kartali, Ecseri 
 
Edző: Ványi Zsolt
 
 
U17-es korosztály
 
A hazai csapat 8 fővel kezdte a mérkőzést, az edzőjük megkért minket, hogy vigyázzunk rájuk mert ők bizony végig akarják játszani a 90 percet.
Nem is értettem mire gondolt? Valószínű nem erre, hogy a jó szellemben játszó ceglédiek egy félidő után lemossák őket.
Alább is hagyott a lelkesedés, leginkább a "mesterben", aki fogta magát a szünetben és sérülésekre hivatkozva az öltözőbe parancsolta a csapatát. Elképesztő sportszerűtlenség!
Így az alapos gólarány javítás helyett 3-0-val kapjuk a három pontot, a helyezések elosztásában döntő szerepe van a lőtt, illetve a kapott góloknak, arról nem is beszélve, hogy a góllövő listán előkelő helyen álló Faragó Milán egy félidő alatt ötöt lőtt, akár a lista élére is ugorhatott volna...  - Kecskeméti József - edző
 
Mérkőzések, eredmények:

Vecsés - Ceglédi VSE   0:13

A csapat: Klemenc G., Dudás G., Kotlár Zs., Palotai B., Nagy A., Szarvas G., Menich B., Pintér Sz., Kuthy G., Horváth L., Faragó M.
 
Cserék:
-

Gól: Faragó M. 5, Pintér Sz. 3, Menich B. 2, Dudás G., Horváth L., Kuthy G.

​Jók: Faragó M., Pintér Sz., Szarvas G., Dudás G., Horváth L.
 
Edző: Kemenes György

 

 
U19-es korosztály
 
Nem szeretem az ilyen mérkőzéseket, létszám hiányos, majd idővel kiegészülő, jóval gyengébb képességű hazai csapat, akik les taktikával védekeznek, támadni alig akarnak. Ilyen csapat ellen nem egyszerű játszani. Borzasztó nehezen játszottunk át a les vonalukat, többet voltunk lesen mint egy vadásztársaság a téli szezonban. Ez nagy részben köszönhető a pontatlan indításainknak és kis részben a vasutas rokonokkal rendelkező asszisztenseknek is.
Üde színfoltja volt a játékunknak Györe Krisztián és Nagy Zsolt egymást remekül megértő és kiszolgáló játéka, de jobban szeretném, ha a többieket is belevennék a játékba!
Sajnos ma is történt egy súlyos sérülés, Dudás Dávidot úgy fejbe rúgták, hogy eltört az orra, mielőbbi felépülést kívánunk neki. - Kecskeméti József - edző
 
Mérkőzések, eredmények:

Vecsés - Ceglédi VSE   1:11​

A csapat: Szabó G., Szabó K., Krajcz M., Puskás V., Kovács R., Mécs G., Boros D., Cseh S., Györe K., Nagy Zs., Dudás D.
 
Cserék:
Dudás D. helyett Szlezák B.
Boros D. helyett Simon P.

Gól: Györe K. 4, Nagy Zs. 4, Szlezák B., Boros D., Simon P.

​Jók: Györe K., Nagy Zs., Mécs G., Kovács R.
 
Edző: Kecskemeti József
2018. május 15.

Vissza a hírekhez »
  • Gyűlölet nem pálya
  • Hódút
  • MOL Magyar Kupa
  • mlsz
  • Select
  • Joma