Ceglédi VSE Labdarúgó szakosztály

Utánpótlás nevelések a felnőtt csapatban


Elkezdődött az NB III-as szezon és örömmel figyelhetjük, hogy több utánpótlás játékosunk is lehetőséget kapott a csapatnál.

A tavalyi tavaszi szezonban már több alkalommal a felnőtt kerettel edzett öt U19-es játékosunk, majd a felkészülést is az újjá alakult nagy csapattal kezdték meg. Minden edzőmérkőzésen lehetőséget kaptak és végül Schőn László vezetőedző is számol velük a bajnokságban.

Az öt játékos közül Orlov László, Kis Csaba, Katona Gergő és Faragó Milán kerültek fel a felnőtt csapathoz, míg Horváth Zalán a felkészülés végéhez közeledve Újpestre igazolt az U19-es csapathoz. A fenti nevekhez csatlakozott Simon Péter és Kotlár Zsombor is. Így öt 18 és egy 16 éves játékossal bővült a keret.  Minden játékos kettős versenyengedélyt kapott, így Ványi Zsolt U19-es csapatában és az NB III-as bajnokságban is szerepelhetnek.

Sok sikert és minél több játékpercet kívánunk a fiataloknak!


2019. augusztus 06.

Vissza a hírekhez »
  • mlsz
  • Select
  • Joma
  • Gyűlölet nem pálya
  • Hódút
  • MOL Magyar Kupa