Ceglédi VSE Labdarúgó szakosztály

Vasárnap végre elkezdjük?


Március 11-ét írunk holnap, azaz vasárnap, de csapatunk még csak most fogja elkezdeni a tavaszi szezont, miután az első két forduló számunkra nem került megrendezésre.

A játékosok és a stáb is nagyon várja már, hogy végre bajnoki mérkőzést játszon és kevés alkalmasabb ellenfelet lehetne találni, mint az ETO FC Győr. A patináns klub stadionjában remek körülmények között, remélhetőleg már tavaszias időjárásban futballozhatnak a csapatok.

A jó mérkőzéshez minden adott, aktuális ellenfelünk a bajnokságban mindössze egy ponttal van tőlünk lemaradva, igaz eggyel több mérkőzést játszottak le, köszönhetően a Sopron ellen elmaradt mérkőzésünknek. Nyugodtan mondhatjuk tehát, hogy rangadóra készülnek a csapatok, hiszen mind két együttes szeretné megerősíteni pozícióját, sőt lehetőség esetén előrébb lépkedni a tabellán.

Ősszel Albertirsán egy nagyon jó mérkőzésen sikerült legyőznünk a Győrt, úgy, hogy Gyagya révén még ők szerezték meg a vezetést, de Damásdi és Farkas János találatával fordítani tudtunk. 

A Győr az eddigi 22 mérkőzésén egyébként összesen 9 győzelmet, 5 döntetlent és 8 vereséget szerzett. Ezeken a találkozókon 27 lőtt és kapott góljuk van. Érdekesség, hogy eddig idegenben (18 p) jobban szedték a pontokat, mint hazai (14 p) pályán. Idei egy mérkőzésükön hazai pályán szenvedtek vereséget a kiesés elől menekülő Siófoktól.

A csapat eddigi legjobb góllövője Zamostny Balázs 5 találattal, őt követi  Magasföldi 4, illetve Gyagya 3 góllal. 

A téli átigazolási szezonban nagy mozgás nem volt az ETO-nál, a játékoskeretük erős, bár Völgyire még nem számíthat Szentes Lázár vezetőedző.

A mérkőzést Oláh Gábor vezeti, segítői Lémon Oszkár és Aradi József lesznek. A találkozó 17:00 órakor kezdődik az ETO Parkban.

Hajrá Cegléd!
2018. március 10.

Vissza a hírekhez »
  • MOL Magyar Kupa
  • mlsz
  • Select
  • Joma
  • Gyűlölet nem pálya
  • Hódút