Ceglédi VSE Labdarúgó szakosztály

Virág Ákos fiatalként érkezett Debrecenből


Virág Ákos 1999-es születésű védekező középpályás, aki Debrecenből érkezett Ceglédre.

Ákos 2007-ben kezdett el focizni a Debrecen színeiben és azóta sem hagyta el szülővárosát. Volt a Loki Focisuli, a Debreceni Labdarúgó Akadémia és Debreceni VSC játékosa is.

Fiatal kora ellenére már 26 alkalommal lépett pályára az NB III-ban a felnőttek között, a DVSC második csapatában, ahol egy gólt szerzett.

Ákos évek óta alapembere az utánpótlás válogatottaknak, ahol több klub figyelmét is felkeltette. Hívta magához a Ferencváros és az MTK utánpótlása is, de ő maradt Debrecenben. Egy hétig angliában is megmutathatta magát, ahol az FC Middlesbrough csapatánál volt próbajátékon.

A 18 éves játékos kölcsönben érkezett hozzánk a DVSC-től, sok sikert és minél több NB II-es mérkőzést kívánunk a fiatal tehetségnek.


 
2017. július 27.

Vissza a hírekhez »
  • mlsz
  • Select
  • Joma
  • Gyűlölet nem pálya
  • Hódút
  • MOL Magyar Kupa