Ceglédi VSE Labdarúgó szakosztály

Az U19-nél is javában folyik a felkészülés


Július 4-én, pontosan egy hónapja kezdte meg a felkészülést a Kecskeméti József által irányított U19-es csapat a Gerje parton, majd július 12-től már a Malomtó széli sporttelepen folytatták. 

Egy igazán sikeres szezon van a háta mögött az U19-es korosztálynak, amely csapatból vannak akik maradtak, vannak akik kiöregedtek és vannak hárman, akik felkerültek a felnőtt csapat keretébe. Az új kerettel készülő Kecskeméti József edzőt ismerve az idei szezonban sem lesz kisebb célja, mint a dobogó elérése csapatával.
 

A csapat már túl van néhány edzőmérkőzésen is, amiről röviden számolunk be cikkünkben.

CVSE U19 - Nagykáta U19
9-3
Gól: Pataki 3, Apró 2, Czeróczki, Majoros, Szlezák, Varró

Edzői nyilatkozat:
A nyári felkészülésünk ezen szakaszába kitűnően illeszkedett az első mérkőzés. A támadó játékunk rendben volt, a kilenc gól mellett kimaradt két büntető és számtalan ziccer is. A védekezésünkön viszont van mit csiszolni, még akkor is ha két szabadrúgásból és egy öngól miatt került a kapunkba a labda. Több próbázó is pályára lépett, illetve a nyaralások, nyári munkák, az aznapi felnőtt mérkőzés miatt, ketten olyanok is, akik éppen kiöregedtek az ifi korból.

Úgy látom még nehezebb évünk lesz mint az előzőek voltak, nem csak a bajnoki mezőnyhöz csatlakozó Mezőkövesd és Eger csapatai miatt, hanem a szinte állandóan kísértő létszám gondok is próba elé állítanak engem és a játékosokat is.

CVSE U19 - Csákvár U19  
12 - 0
Gól: Apró 6, Majoros 3, Petrik 2, Szlezák

Edzői nyilatkozat:
Sajnos továbbra is létszám gondokkal küszködünk, ráadásul ismét kimaradt két büntető. Az inkább U17-es, mint U19-es Csákvár minimális ellenállást tanúsított a helyenként 1-2 érintővel játszó ceglédi fiatalok ellen.

UTE U18 - Ceglédi VSE U19
1:3
Gól: Kovács B. 2, Cseh

Edzői nyilatkozat:
Továbbra is borzasztó kevesen vagyunk, de aki jár edzésre és a mérkőzéseken is részt vesz, ők közel a maximumot nyújtják. Fáradtan, beállt lábakkal is megfelelően teljesítenek a felkészülés ezen szakaszában, ami a folytatásra nézve biztató.

A Ceglédi VSE U19-es csapatának hátralévő mérkőzései:
08.06.szombat 9.30 CVSE - Szolnok U.19 .
08.13.szombat 9.30 CVSE - Vecsés U.19 .
2016. augusztus 04.

Vissza a hírekhez »
  • mlsz
  • Select
  • Joma
  • Gyűlölet nem pálya
  • Hódút
  • MOL Magyar Kupa